Dumaszínház - Csenki Attillával

 

Adrenalinfüggő, pacalsaláta-alkotó szülők gyermekeként Kiskunfélegyházáról indult el szerencsét próbálni előbb az egyetemre, aztán Angliába. Később a régiség-kereskedelem, majd a hivatásos humor felé fordult. A bulvármagazinok és Cirmi cica, mágikus hengerrel felvértezett réme, akit az újságírók csak úgy emlegetnek: A humorista, akinek a nevét nem ejtjük ki!.

Örök lázadóként szabotálta a névrokonok klubját, felfedezte a szocreál-szellemvárost, és bátran kritizálta a kommandós mosógépszerelőket. A polgárpukkasztás nála becsületbeli ügy, szívesen tágítja a határokat, miközben szakértője lett a terhes szakirodalomnak is. Bőrpuff-varró realista, az örök felháborodott vidéki, aki a Mónika showba nem jutott be, a Humorfesztivál döntőjébe viszont igen. India szakértő, a csenkizmus, mint vallási eszmerendszer megalkotója, tehetség-kutató.

 

   

Az első Dumaszínház 2003-ban nyílt meg Budapesten, a Godot Kávéházban, Sáfár Zoltán, Ardai Tamás és Litkai Gergely irányításával. Kezdetben itt léptek fel a humoristák, kis létszámú közönség előtt. Az előadások mellett folyamatos volt a tehetségkutatás, így az egyre nagyobb létszámú társulat rövid idő alatt népszerűvé tette a stand-up comedy műfaját. A televízió révén előbb a stílus, majd a Dumaszínház vált országosan ismertté. Az ország különböző részein, franchise rendszerben újabb Dumaszínházak nyíltak. 2010-ben a hálózat Budapesten három (Godot-, New Orleans-, és Veranda Dumaszínház), vidéken ötvenöt helyszínből állt, 2013. április elsején a Dumaszínház a Corvin sétányra költözött. Az előadások többsége a 240 fő befogadására alkalmas Corvin Dumaszínházban tekinthető meg. A Dumaszínház "kamaraterme" a Corvin Dumaszínház közvetlen szomszédságában található Kompót DumaKlub, mely a Kompót Bisztróban található. A Dumaszínház és a FÜGE (Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület) kooprodukciójában készült előadások (40! avagy véges élet, A férfiak szexuális világa, Kaputt, Szóvirágok) helyszíne a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház.